Jó és rossz tapasztalatok: ha a 4-es úton a Tisza-hídnál lerobban egy autós, segítünk neki?

Megosztás

Az a tapasztalat, hogy többnyire sajnos nem. Mindenki türelmetlen, a lerobbant idős házaspárt és autóját szidja, de segíteni nem áll meg szinte senki. Ugyanakkor olyan esetekkel is találkozhatunk, amikor valaki segítséget nyújt(ana) és ezt még csak meg se köszönik neki.

Mi melyik csoportba tartozunk? A segíteni megállós csapatot erősítjük, vagy a kiábrándulás, netán közönyösség, esetleg félelem miatt meg nem állósok táborába tartozunk? Mert bizony olyan esetekről is hallani, hogy valaki rengetegszer megállt segíteni, ám több rossz tapasztalat miatt most már egyszerűen továbbáll és nem segít.

Sarkadi Tamás az előbbi csoportot erősíti, ezért nem is értette, hogy egy csütörtöki szolnoki napon miért neki kellett egyedül megállnia segíteni. “Nem értem ezt a világot. A 4-es úton Debrecen felé a Tisza-híd felhajtóján megadta magát egy autó egy idős házaspár alatt.

Mindenki kerülgette, dudált, idegeskedett… már jó ideje. Én megálltam, lehúztam őket a túloldalon lévő gátig, ott nyugodtan tudják várni a segítséget. MIÉRT TARTUNK OTT, HOGY 100 AUTÓ ELMEGY MIRE 1 MEGÁLL?” – tette fel a költői kérdést Tamás az egyik helyi csoportban.

A legtöbben a teljesen közönyössé váló szolnokiakra hárítják a felelősséget és úgy gondolják, ez az elmúlt 20-30 évben romlott el ennyire drasztikusan (igaz, ebben egyetérthetünk a hozzászólókkal). Péternek viszont már bőven akadtak rossz tapasztalatai. Sérelmezi, hogy nagyon sokszor a “bajba” jutott sem kér segítséget, esetleg ingerülten felel segítő szándékú kérdésre, hogy már jönnek érte, el van intézve. Párszor kapott már ilyen reakciót, azóta már ő sem áll meg, csak ha kérik a segítséget.

Zsolt pedig ennél sarkosabb véleményt fogalmazott meg, ő szintén a csalódottak táborába tartozik. Azt írja, ő megunta ezt a segítsünk-dolgot, mert mindig megállt segíteni nagyjából 10 éven keresztül, a végén pedig annyit nem mondtak, hogy köszönöm. Nem várt hatalmas tűzijátékos ünneplést, de úgy véli, a minimum egy “köszönöm” lenne az elvárható – és előre figyelmeztette a posztolót, hogy néhány ilyen és ő is le fog szokni a sorozatos meg nem köszönt segítségnyújtásokról.

Valóban ennyire borzalmas társadalomban élünk?

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek